A padláson kutatva egyszer találtam egy régi sakk-készletet. Díszesen faragott, lakkozott fadoboz rejtette a harminckét aprólékos műg...




A padláson kutatva egyszer találtam egy régi sakk-készletet. Díszesen faragott, lakkozott fadoboz rejtette a harminckét aprólékos műgonddal kifaragott figurát, amelyekhez foghatót még soha azelőtt nem láttam.

Mindjárt másnap fel is kerestem egy közeli zálogházat, hogy felbecsültessem a készlet értékét, ám a válasz, amit a becsüs hosszas vizsgálódás után adott, igencsak meglepett…



Nem unod még?

Nem ezt szoktad kérdezni.

Általában nem, de a te válaszodat hallottam már párszor.

És úgy gondolod, most is csak ugyanazt mondanám…

Ahogy én is: akármivel próbálkozol is, hogy kioltsd az életedet, még nem jött el a te időd. Most is csak ez a válaszom, akár tetszik, akár nem.

A lány ezúttal is ott kuporgott azon a lehetetlenül göcsörtös faágon, amely egy halott erdő torz és girbegurba fáinak egyikén nőtt. Bármerre néztem is, csak ugyanezeket a fákat láttam: kiszáradt, megfeketedett csontvázakat örök szenvedésbe dermedve, amint felém nyújtják szörnyű karjaikat, hogy elragadjanak és kiszívják belőlem az életet, a lecsapódott pára pedig jéghideg esőcseppekként hullik róluk…

- Nem válaszoltál.

Kizökkentett, de ezúttal hálás voltam neki. Amúgy is szívesebben néztem őt, mint a köd lepte erdőt. Úgy hiszem, meztelen volt mindig, bár ezt a testhelyzete csupán sejttette. Hibátlan bőre éppoly fehér volt, mint a fák között gomolygó sűrű köd, míg a haja lángoló vörös, akár a lenyugvó nap – az egyetlen szín ebben a halott és kietlen világban.

Tényleg nem – ezüst szemeibe néztem –, de nem is nagyon tudnék. Talán unom, de nem tudok mást.

Megpróbálhatnád, mondjuk leélni a neked szabott időt.

De hát éppen ez az, amit nem akarok! - ezúttal nem mondott semmit, pedig ezt is hallotta már tőlem, nem is egyszer. Viszont mintha árnyalatnyit megrebbent volna a szemöldöke – Elvesztettem, akit mindennél jobban szerettem és szeretek, de ezt már tudod. Évekig ő jelentett mindent, és ha az a kérdés, értékes volt-e az életem, hát a válaszom továbbra is ugyanaz: vele az lehetett volna. Vele akartam azzá tenni.

Csak mások által tudsz élni?


Talán igen. Ha egyedül vagyok, az ugyan kényelmes állapot, de úgy érzem, egyre halmozódnak bennem a fel nem használt érzések, amelyek aztán végül olyanok lesznek, mint egy csomó lejárt szavatosságú konzerv: belerohadnak az üvegükbe.

Talán már mondtam korábban, de ez csak egy remekül megfogalmazott kifogás. Más is van a világon, akit szerethetnél.

Csak egyszer választok… – valóban megkaptam már ezt korábban, sőt gyávának is nevezett már miatta.

Ez meg nem igaz – mások most nyilván kinevetnének, de ő soha – Láttam pár egyszeri és életre szóló választásodat. Ha valóban az lenne a helyzet, amit mondasz, még mindig az első szerelmed miatt gyötrődnél.

Ez tény, kár is volna tagadnom – sóhajtottam fel, aztán körülnéztem – Nem unod még ezt a helyet?

A te mércéddel időtlen idők óta itt vagyok már – vonta meg a vállát -, de számomra az idő nem létezik… Így akár az is lehet, hogy csak alig egy órája vagyok itt. Hanem itt most terólad beszélgetünk.

Ezek szerint nem tereltem el a figyelmét, persze nem is lett volna sok értelme próbálkozni. Ő úgyis mindig, mindenre odafigyel.

Meséltem már neked a sakkfigurás elméletemről? Régen született, talán még az első egyszeri választottam idején.

Talán igen – a hamiskás mosoly az arcán bármit jelenthetett –, de ez ne tartson vissza.

Az egyes emberek élete végeredményben tekinthető egy sakkjátszmának. A saját partidban te vagy a Fehér Király és persze mindenkire, akivel kapcsolatba kerülsz az életed során, ráillik valamelyik sakkfigura. Gondolom, a Fehér Királynő nem szorul különösebb magyarázatra… A tábla átellenes oldalán ott vannak a fekete figurák, vagyis azok, akik keresztbe tesznek neked, rossz döntéseket sugallnak, meg ilyenek. Az egyik figura azonban kivétel ez alól.

És melyik lenne az?

A Fekete Királynő.

Gondoltam, tartok egy röpke szünetet, hogy fokozzam a kijelentés drámaiságát, de aztán csak folytattam, méghozzá csaknem fellelkesedve, elvégre is nem sok mindenkinek beszéltem eddig erről.

Ő azért kivételes, mert minden látszat ellenére nem elpusztítani akarja a Fehér Királyt: a matt neki egészen mást jelent. Mindkét királynő végcélja és létének értelme a Fehér király, csak mindkettőé másképp. A Fehér megint csak adja magát szerintem: szeret és harcol érted, sőt akár fel is áldozza magát, ha szükséges. A Fekete Királynő ugyanakkor inkább olyan, mint a Fehér árnyéka. Bár hivatalosan ellenségek, csaknem ugyanolyan erős kötelék fűzi össze a Fehér Királlyal, mint a Fehér Királynőt… csak kicsit másféle.

Szóval ő valójában egy barát.

Sokkal inkább az egyetlen – ráztam meg a fejem –, vagyis az egyetlen ilyen.


Mit értesz ilyen alatt?

Kicsit nehéz megmagyarázni, azt hiszem. Ha felismered a Fekete Királynőt a sakktábládon, a kapcsolatod vele szinte minden szempontból mélyebb lesz, mint a Fehér Királynővel, bár nem olyan együgyű és prózai, mint a szerelem. Vele közös gondolatok, közös álmok kötnek össze, egymás társaságában szótlanul eltöltött idők, amikor a csend nem kínos, de beszédesebb a szavaknál…

Akkor mért nem ő a Fehér Királynő?

Azért, mert a Fehér Királynő sosem éri be ennyivel. Részesévé is akar válni a Fehér Király álmainak, formálni akarja őket, hozzájuk tenni vagy elvenni belőlük. Éppen ezért, amikor a Fehér Királynő eltűnik a sakktábláról, álmok romjait hagyja maga után. Űrt, amit csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet betölteni. A Fekete Királynő ezzel szemben nem pusztít, de nem is feltétlenül tesz hozzá a Fehér Király álmaihoz, csupán osztozik bennük, és cserébe feltárja a saját álmait.

És minél hasonlóbbak a Fehér Király és a Fekete Királynő álmai, annál közelebb állnak egymáshoz – bólintott mosolyogva a lány –, a Fehér Királynő rovására.

Igen és nem – mosolyodtam el én is – A Királynők talán nem is tudnak egymás létezéséről, talán ők maguk is barátok, de bár a táblán örök ellenségek, a Fehér Király életében betöltött szerepük egyformán jelentős. Mindkettőé más, és mindkettőé nélkülözhetetlen.

És melyikük miatt is vagy most itt, sokadjára? – szarkasztikus kérdés volt, hiszen tudta a választ.

A Fehér Királynő…

Aki mindig visszatér a táblára, ha kész vagy feláldozni egy gyalogot. Na és mi a helyzet a másikkal? Vesztettél már el Fekete Királynőt?

Egyszer.

És akkor miért nem találkoztunk? Sokkal nagyobb veszteségnek tűnik, mint akár az egész fehér sereg, királynőstől.

Évekig betöltetlen maradt a helye, aztán felbukkant egy másik – feleltem komoran – a feketék is hoztak áldozatot. De az a Fekete Királynő, bármilyen csodálatos is volt, nem ért fel az elsővel. Őt nem is leütötték a tábláról, csak… Valahogy háttérbe került, aztán végleg megszűnt az lenni, ami.

Hogyhogy?

Nevetni fogsz: kifehéredett.

És mi van most a fekete sereggel? – tévedtem, nem nevetett.

Visszatért a régi Fekete Királynő.

Talán soha nem is tűnt el egészen, erre még sose gondoltál? Tudom én, hogy ebben a játékban a király csak toporog, ám néha neki is lépnie kell a győzelem érdekében.


Már nem emlékszem, hogy az első lépést melyikünk tette meg – vontam meg a vállam –, csak valahogy megtörtént. Hosszú idő eltelt, mindketten alaposan megváltoztunk, és mégis: nemcsak éltek még a régi álmok, de kerültek újak is.

Akkor megint csak felteszem a kérdést…

Hogy miért vagyok itt?

Hogy értékes volt-e az életed. De válaszolnék is: álmokat építesz, és azoknak élsz, ami önmagában ugyan jó dolog, viszont haszontalan, ha mindeközben elfelejtesz élni. Ám te meg is osztod ezeket az álmokat, méghozzá nemcsak a Fekete, de mindkét Királynővel, sőt olykor másokkal is, ami viszont értékessé tesz. És törékennyé.

Törékennyé, pontosan. És nem akarok már többször…

Pedig ha rajtam múlik, még össze fogsz törni párszor, mert nem jött el az ideje, hogy átengedjelek.

Vissza kell mennem…

A Fekete Királynőhöz…

…, mert ott vannak az álmaim.

És az ő álmai.

Megint az a furcsa mosoly, az a huncut villanás az ezüst szemekben, ami valahogy nem illett az egész helyzethez.

A sakkjátszmás hasonlatod érdekes, és talán sok szempontból helytálló is… De gondolkoztál már azon, hogy annak a sakktábláján, akit te Fekete Királynőnek nevezel, és aki ott nyilván a Fehér Király, te melyik figura vagy? Szerintem nem. Elvesztettél egy Fehér Királynőt és máris feladnád a játszmát, ahelyett, hogy módot találnál a visszaszerzésére, vagy a győzelemre más módon. A sakk valójában nagyon bonyolult játék, csak egyszerűnek látszik.

Valójában a Fekete Királynőhöz tartozom…?

Nemcsak hozzá, de neki. Amint mondtad, hosszú évek után találtad meg újra, és a régi álmok szinte azonnal újraéledtek. Talán azért, mert megőrizte őket neked, nem? Túlságosan csak a saját szemszögedből látod a világot. Vagy talán azért, mert őt tényleg egyszer választottad.

Felsóhajtott és a fejét csóválta, talán most először, amióta ismerem.

- Ha én itt most átengedlek, annak az álmait döntöd romba, aki a saját bevallásod szerint hosszú ideje az egyik, ha nem a legfontosabb személy az életedben. Nem mehetsz tovább. Nézz inkább magad mögé…

Ez volt a szokásos kulcsmondat, amellyel máris visszatoloncolt haldokló testembe. Száműzött az életbe, ki tudja, hány évre még… De igaza volt ezúttal is, mint mindig. Élnem kell, mert a Fekete Királynőnél ott vannak az álmaim. És én is őrzöm az ő álmait.

És ha elég ügyesen játszom, Fehér Királynő is kerül még a táblára.

- Ez a készlet lenyűgöző darab, uram – a becsüs gondterhelt arca mégse arról árulkodott, hogy jó hírt fogok hallani – és bár vagyonokat érhet, lehetetlenség volna értékén eladni. Ha tüzetesebben megvizsgálja a figurákat, láthatja, hogy mindegyikük egyedi, az arcvonásaik hihetetlenül életszerűek, mintha valós személyekről mintázták volna őket… És bár ez képtelenségnek tűnik, olyan, mintha valamennyi világos figurát, sőt még a tábla berakásait is ugyanabból a csontból faragták volna ki…

Látszott az arcán, hogy most jön a rossz hír.

- A világos király valamiért elszíneződött, látja?

Láttam. És nemcsak elszíneződött, ahogy a csont tenné, hanem beszürkült. Határozottan szürke volt, mintha egymaga kívánna egyensúlyt teremteni a sakktábla két fele között.

Valami felületi dolog? Nem lehet letisztítani?

Anyagában szürke. És ez az, amit nem értek – ha lehet, még gondterheltebb arccal nézett fel rám – Sose láttam még ilyesmit csontfaragványnál. Sajnos csak jóval a valódi értéke alatt tudnám átvenni és így is kérdéses, hogy valaha is elfogadható áron kel el…

Nem szándékoztam eladni, csupán szakértői véleményt akartam – ráztam meg a fejem, miközben a nyitott dobozban heverő figurákon futtattam a tekintetem – Azt legalább tudjuk, mikor készülhetett?

Semmilyen dátum nincs se a dobozon, se a figurák bármelyikén – vonta meg a vállát – alaposabb vizsgálatok nélkül két-, talán kétszázötven évesre becsülném. Régi darab, bár ez furcsamód egyszerre látszik is rajta, meg nem is. Nocsak, ez érdekes…

Micsoda?

Esküdni mertem volna, hogy minden figurát a helyére tettem vissza, erre a sötét királynő most itt van a világos király mellett.

Talán ott volt korábban is – mosolyodtam el, miközben visszavettem és lezártam a dobozt – Lehet, hogy épp tőle szürkült be a király…






Hasonló bejegyzések