Galaktikus ablak

- Te kúrtál már mutánssal, Zöldfülű? Mármint nem olyanokkal, mint Night, hanem igazi mutival.

- És mégis mióta nem számítok én igazi mutánsnak, te átokverte déli bunkó?

Szokásunkhoz híven a Nulladik Menedékben loptuk a napot és piáltuk magunkat hitelben félhülyére a franc tudja, miből főzött pálinkával a néhai Frisco emberi életre még alkalmas részén. A terv az volt, hogy leülünk átbeszélni a melót az új hírek fényében, ám erre egyre kevesebb kilátásunk volt. Pia most is ugyanaz a gyomorkavaróan brutális szar volt, mint mindig, hiszen a cefrébe belekerült gyakorlatilag minden, ami csak rohadni képes a Pusztaságban… A párlat rettenetesen pocsék, viszont elég ütős ahhoz, hogy senki se reklamáljon az íze miatt. Sőt, némelyek egyenesen azt híresztelik róla, hogy a nem túl intenzív radioaktív sugárzás ellen is véd.

- Neked csak a festésed van elcseszve, de amúgy nyiszlettebb vagy a húgomnál, pedig ő csak kilenc éves!

És valóban: Night tetőtől talpig szénfekete volt, úgyhogy napszállta után csak akkor lehetett látni, ha mosolygott; ha volt is szeme fehérje, gyakorlatilag sose látszott. Night mindemellett apró is volt – bár egy nőnél ez nem feltétlenül hátrány –, különösen a mutikhoz képest, akikről Santa osztotta nekünk az észt. És ahogy azt Santa is megjegyezte, Night genetikai rendellenességeinek teljes tárháza kimerült nem mindennapi bőrszínében.

- Nem a méret számít, Santa. Te aztán igazán tudhatnád ezt…

- Szóval – folytatta a magasröptűt Santa, meg se várva a Zöldfülű reakcióját –, az a trükkje, hogy sose hagyd őket teljesen levetkőzni, mert akkor mindig kiderül valami gebasz, amit tisztes férfiember gyomra nem vesz be. És most nem a több vagy kevesebb végtagra gondolok, vagy három szemre, vagy valami hasonló szarságra, Zöldfülű, de még csak nem is arra, hogy világít a sötétben – amúgy is csak az olyan sznob balfaszok járnak sugárzásmérő kütyüvel kurvázni, mint Smartgun. Arra gondolok, hogy ha hagysz egy olyan böhöm dögöt teljesen levetkőzni, jó eséllyel az is kiderülhet róla, hogy nagyobb pöcse van, mint egy brahminnak… És akkor már nincs visszaút, Zöldfülű: a pénz gazdát cserélt, és a mutáns kurvák nagyon rosszul viselik a visszautasítást. Az idegesebbje még akár úgy is gondolhatja, hogy megtartja emlékbe a pisztolykádat…

- Ez annyira mély volt – Night arca egy pillanatra eltűnt a söröskorsó mögött. A Nullásban még véletlenül se akadt két egyforma pohár, ahogy két egyforma szék se, de a suvikszos kis kurva valamiért mindig rendeset kapott -, hogy ha még lenne áram, nyomnék hozzá egy gitárszólót.

- És mióta tudsz te gitározni?

- Sok mindenhez értek…

Hogy hogyan kezdődött ez az egész?

Ledobták a bombákat, ennyi.

Politikai, gazdasági, és más egyéb elemzők persze évekre, sőt évtizedekre is vissza tudnák vezetni a folyamatot, amely végül elvezetett a rövidke, ám annál pusztítóbb Második Amerikai Polgárháborúig. A nagyvilág számára talán a 2017-es elnökválasztás jelentette a vég kezdetét, amelynek eredménye újra feltüzelte a gazdagabb nyugati parti államok szecesszionista törekvéseit. Először Kalifornia és Oregon jelentették be elszakadási szándékukat, és nem kellett hozzá sok idő, hogy másik is kövessék a példájukat… Ám mivel az épp regnáló, egyre szélsőségesebb republikánus kabinet szokatlanul agresszíven és elutasítóan reagált az Egyesült Államok széthullásával fenyegető mozgalomra, a helyzet elég gyorsan elmérgesedett és jóformán hónapokon belül fegyveres konfliktussá nőtte ki magát.

Hogy először melyik fél és hol vetett be nukleáris fegyvereket?

Aligha számít.

A megfogyatkozott USA és a szecesszionista államok egyaránt megszűntek létezni, csak mi túlélők maradtunk. Nem valami sokan, de ahhoz épp elegen, hogy tovább öldössük egymást…

- Hallottátok mi történt a Fosztókkal? – Smartgun, aki mindeddig olyan bambán révedt maga elé, hogy már-már vártuk, mikor kezd el a nyála belecsorogni a piájába, most hirtelen megélénkült – Pár nap alatt két családot is levadásztak a fakabátok.

- Hülye vagy, fiam – intette le rögvest Santa – Idáig nem ér el a Testvériség pöcse, különben már baszogatnának bennünket.

- Mikor voltál te utoljára nővel, Santa? – szaladt össze Night szemöldöke, bár ezt inkább csak sejteni lehetett, mint látni – Kissé egysíkú vagy ma…

- Neked jobban kéne rá emlékezned, Cica. Én voltam a részegebb kettőnk közül…

- Fejvadászok? – vetettem közbe, mielőtt túlságosan elkalandoznánk a témától – Nagytesóék mindig is jobban szerették mások kezét bepiszkolni a sajátjuk helyett.

- A fejvadászé magányos meló – csóválta a fejét Santa – és még a legtöketlenebb Fosztók is keményebbek annál, hogy valaki egy szál egyedül megfingassa őket. Nem hiszem, hogy fejvadász volt, de azt se, hogy a Testvériség csinálta.

És hogy miként lett ebből az egészből világégés? Nos, megesik olykor, hogy egy túlbiztosított vírusraktár biztonsági rendszerét is kikezdi valami…

- Megáll bennem a szar, ha arra gondolok, hogy alig egy köpésre voltunk onnét! – Zaza szokatlanul feszültnek tűnt, pláne ahhoz képest, hogy amúgy nem volt kifejezetten stresszes típus – Mázli a köbön, hogy nem mi voltunk szélirányban!

- Szervezés kérdése, fiam – Santa szokás szerint megint úgy csinált, mintha a bandánk útját kísérő szerencse egyedül az ő érdeme lenne.

- És mit csinálunk most? – ha már visszatért a valóságba, hát Smartgun is csatlakozott az eszmecseréhez.

- Night? – a ritka esetek egyike, amikor Santa kikéri valaki véleményét.

- Melót. Az egyik Fosztó családnak kábé ugyanott lett sanyi, ahol a raktár is van, úgyhogy nemigen van miért aggódnunk…

- Hogy is van ez? – Smartgun tényleg nem értette.

- Ha te vadászol valakikre, talán csak ülsz a seggeden, és várod a nagy eseményt? – Santa arcát fürkésztem, ő viszont értette – Akárkik csinálták is, mostanra odébb álltak.

- Nevezz nyugodtan paranoiásnak, Hósötétke – fortyant fel Zaza – de tök olyan érzésem van, mintha miránk vadásznának. A Fosztók négy napja, előttük meg az a barom Kufár Nick, aztán ott volt az a lepratelep, tele csempészekkel...

- Paranoiás vagy, Zaza – feleltem rezzenéstelen arccal.

- Előtte a meló – szólalt meg Smartgun is –, ahol Balkéz és Rowan is beadták a kulcsot, pedig simának nézett ki minden.

- Mikor volt ez a meló veszélytelen? – fortyant fel Santa – Manapság egy hétéves kislány is simán szétlőheti a fejed, ha megpróbálod elvenni tőle a nyalókáját! Tetszik vagy sem, de Night beszél jól: lapíthatunk itt, mint a brahminszar a fűben, mert hátha épp miránk les a gonosz Testvériség, de ami engem illet, inkább egy golyó tőlük, mint az éhhalál!

- Insha’Allah…

- Túldramatizálod – ráztam meg a fejem – A nomádoknál…

- Hogy mit csinálok? – Santa szemöldöke egészen magasra szaladt – Mégis hol és mikor tanultál te ilyen bonyolult szavakat? Ami meg a faszom nomádokat illeti, nem jóindulatúak velünk, csak birkatürelmük van. És nem akarok ott lenni, amikor egyszer majd kifogynak belőle. Szóval megyünk és lenyomjuk a melót, elpasszoljuk a cuccost, aztán meg vigyorgunk, ahogy a Zöldfülű fog, amikor rájön, mire való, ami a lába közt van.

- Hát pisálásra – a Zöldfülű feltápászkodott és bizonytalan léptekkel a klotyó felé vette az irányt – El ne induljatok nélkülem… Úgy amúgy merre van itt a retyó?

- Csak kövesd az orrod, Zöldfülű, és menj mindig arra, amerről a legerősebb latrinaszagot érzed.

- Rossz tipp, Night: az az út a konyhába vezet.

- Tán van különbség?

A Zöldfülű térlátását láthatóan kikezdte a Nulladik Menedék házi párlata, mivel gyakorlatilag mindennek és mindenkinek nekiment, amit rejtélyes módon mégis megúszott ép bőrrel.

A világ alaposan megváltozott, miután hat és fél milliárd ember meghalt, és nem csak a penetráns dögszag miatt: azelőtt egy pillanatig se gondoltuk volna, hogy az ellátási rendszer teljes összeomlásával gyakorlatilag napi szintű problémává válik az élelemhez és ivóvízhez jutás, a sebtapasznál komolyabb egészségügyi ellátásról pedig még álmodni se mertünk.

A Zöldfülűn kívül még ketten voltak a koedukált retyón, de az egyik olyan matt volt, hogy egy atomrobbanásra se eszmélt volna fel. A másik meg épp háttal volt az ajtónak, így észrevétlen maradt az érkezésem. Az acéltű villámgyorsan döfte át a Zöldfülű dobhártyáját és hatolt az agyába, nyikkanni se volt ideje. Megtehettem volna, hogy csak hagyom összerogyni, aztán kitörlöm a vért a jobb füléből, mielőtt bárki is meglátná, ám ezért a kutya se fog fizetni… A másikat izomból tarkón rúgtam, bár valószínűleg inkább az ütötte ki, ahogy megfejelte a falat. Egyelőre tehát tiszta volt a terep, de ez koránt sem jelentette azt, hogy ráérnék ténykedni…

- Night… Hát te hol a fenében voltál?

- Itt az orrod előtt, Santa. Ennyire nem látsz már a csipától?

- Hm… Esküdni mertem volna, hogy az előbb… – Csapatunk Esze ezzel az orrához emelte a poharát és többször is beleszagolt, mintha ezzel bármi magyarázatot is találhatna a pillanatnyi zavarra – Le kéne már állni ezzel a szarral, csoda, hogy még nem vakultunk meg tőle!

Ez a felismerés persze nem tartotta vissza attól, hogy, egy hajtásra kiigya, ami még a poharában volt.

- Eredj és nézz utána, hová lett a Zöldfülű!

- Mért épp én? – Night mindig őszintén tudott lelkesedni az ilyen és ehhez hasonló feladatokért.

- Mert kétszer akkora vagyok, mint te, sokkal erősebb és gonoszabb nálad, semmi kedvem felállni innét, ráadásul ellenállhatatlanul tudok kérni. Szóval emeld fel a fekete valagadat és húzzál a dolgodra, mielőtt még hozzátenném, hogy „Légy szíves”!

Lehet találgatni, kik voltak azok, valószínűleg nem csak Amerikában, de világszerte, akik túlélték: a kormány szemetebbik és korruptabbik fele, tudósok, akik már rég eladták a lelküket az ördögnek, a jellemzően hárombetűs rövidítésekkel futó szervezetek fejesei, és persze a hadsereg. A Menedékeknek nevezett, hatalmas földalatti bunkerek csaknem kikezdhetetlen kapui mögött sikeresen átmentették az emberi civilizáció mindazon részét, aminek a leginkább vesznie kellett volna. Egyszerű melósokra egy ilyen létesítményben csak, mint rabszolgákra volt szükség, de egy teljesen automatizált, önfenntartó rendszerben értelemszerűen nem kellett valami sok belőlük. Lényegében tehát kihalásra ítéltetett mindenki, aki ezt a modern társadalomnak nevezett szart valójában működtette – és az emberek szót is fogadtak a kormányaiknak, néma beletörődéssel hajolva meg az ítélet előtt.

A felszíni túlélők többsége már akkor is a társadalom margóján élt, amikor még volt társadalom. Amikor aztán a világ összeomlott, legelőször a hősök haltak meg, majd a kisemberek, akiket a hősök védelmeztek, míg végül nem maradt más, csak olyanok, akikből vagy kiveszett az erkölcsi érzék, vagy már eleve anélkül születtek. Szóval, amíg a civilizációt az emberiség legrosszabbjai igyekeztek megmenteni, addig a túlélés feladata a társadalom salakjára maradt.

- …, vagyis odamegyünk, bebaszunk nekik, aztán hozzuk, ami kell – amikor Night visszatért, Santa épp a tervet magyarázta, ami szokás szerint egyszerű volt, mint a faék – Nem szarozunk a kacatokkal, csak a lényegre megyünk rá.

- És az mi?

- Azonnal tudni fogjuk, amint bejutottunk, mert körülötte lesz a legtöbb halott gépagyú.

- Van egy rossz hírem meg egy rossz hírem – Night azért annyira nem sietett vissza, hogy ne fért volna bele egy kitérő a bárpult felé – Melyikkel kezdjem?

- A rosszal.

- A Zöldfülűből már nemigen lesz bandatag.

- Ezzel még valahogy megbirkózunk. És mi a rossz hír?

- Az, hogy kinyírták – Night visszaült a helyére és csaknem az egész pohárral lehúzta, mielőtt folytatta volna – És nem csak simán kinyírták: megskalpolták, a pofáján pedig ott virít a Testvériség jele, frissen sütve, mintha csak egy brahmin valaga lenne.

- Ó, hogy a…! – azon ritka pillanatok egyike volt az, amikor a legendásan mocskos szájú Santa nem talált szavakat. Ellenben teljesen őszinte életundor ült ki cserzett ábrázatára. A mi bandánkat kajtatták, vagy sem, a Pusztaság arctalan gyilkosai mindig éppen azon a környéken intéztek pár újabb megskalpolt, billogozott arcú hullát, ahol mi is üzleteltünk.

- Ha előbb szólsz, megpróbáltam volna kíméletesen közölni – Night ezzel folytatta a pohara kiürítését – Rajta kívül meg ketten fekszenek odabent, úgyhogy először azt hittem, a pia vert be neki, de feltűnt, hogy eszméletlen létére milyen megátalkodottan nem vesz levegőt…

- Még mindig azt mondjátok, hogy paranoiás vagyok?

- Lehet vitatkozni, de szerintem időszerű rendezni a számlát és húzni a bús francba – Santa ugyan megtalálta a hangját, de korántsem volt olyan nagy arca, mint korábban – Amúgy is herótom van már az itteni piától!

A motorjaink éppen ott voltak, ahol hagytuk őket, bár amikor kiléptünk a Nulladik Menedékből, valaki épp azzal foglalatoskodott, hogy kiszerelje a Zöldfülű első kerekét; Santa felszólítás nélkül lőtte fejbe.

- A Zöldfülűnek aligha kell már motor – jegyezte meg Smartgun halkan, mire Santa felmordult.

- Az lehet, de arról ez a kis szar nem tudhatott. Na, lóra emberek!

Patent lett volna eldübörögni a naplementében, de a délután közepén jártunk és még csak nem is nyugat felé volt dolgunk. A meló, amiről Hosszú Lizzy a fülest adta, egy háború előtti raktárépület volt a pusztaságban, amit utóbb egy időre a Testvériség is birtokba vett, ám a pletyi szerint nem ürítették ki elég alaposan, mikor a Frisco-i technokraták távozásra bírták őket. Azóta is főleg ők használták, de még csak ötlete se volt senkinek, hogy mire. Alig tízmérföldnyire volt csupán a várostól, de olyan jól eldugva, hogy a helyszín pontos ismerete nélkül csaknem lehetetlen volt megtalálni. A Nullásban történtek után jobbnak láttam nem kezdegetni Santa türelmét olyan kérdésekkel, hogy „És Lizzy honnan a francból tud róla?”

- A Hibbant Dee – szólalt meg egyszer csak Zaza –, meg a szófosó faszija.

- Mi van velük? – egy nagyobb falcsonk fedezékéből figyeltük a raktárt már vagy két órája, így hát nem csoda, hogy Santa egyszerre volt meglepett és ingerült.

- Hát velük kezdett a sor – felelte Zaza – Rowan, meg Balkéz csak utána haltak meg.

A raktár maga nem volt valami nagy, de ilyesmi csak a kezdők arcáról fagyasztja le a mosolyt.

- Még mindig ezen a szarságon rágózol?

- Csak azt ne mondd, hogy te nem látod benne a rendszert, Santa.

- Látom én a rendszert, kölyök – Santa már nem volt meglepett, csak még ingerültebb – Bevállalták a melót, de rendes balfaszok módjára lelövették magukat, ennyi.

- Megkéselték őket, hogy pontosak legyünk…

- A lényeg szempontjából aligha számít – Santa pont úgy nézett ki, mint akit egy hajszál választ el attól, hogy Zaza torkába taposson – Meghaltak, pont. Ennyi. A meló meg ott van előttünk, úgyhogy csak akkor járasd a pofád, ha valami idevágót akarsz mondani!

- Ezzel azért vitatkoznék – Smartgun a szkóp amúgy is mindig labor-tiszta lencséit törölgette a félig-meddig már összeszerelt távcsöves mellett ücsörögve; ez volt az egyetlen olyan eset, amikor valami alkoholtartalmú cucc nem a beleiben kötött ki… Bár tény, hogy sose láttuk, mit csinál a ronggyal, miután befejezte a baszakodást – Ezzel itt könnyű ölni, ha ügyes vagy, de a késsel egészen közel kell menni… Azt meg nem lehet csak úgy egyszerűen.

- Egy élmény veletek a terepen – morogtam magam elé, főleg abból merítve bátorságot, hogy bőven kívül voltam Santa veszélyzónáján – Arról ugye, azért hallottatok már, hogy a hang terjed?

A motorokat így is mérföldekre innét parkoltunk le valami Santa szerint tuti rejtekhelyen; bár Night kilátásba helyezett pár mosolytalan napot az Eszünknek, amennyiben az övé esetleg eltűnne, mire visszaérünk, Santa aligha vette komolyan a fenyegetést. Maguk a gépek elég bizarr jószágok voltak: azokban a képtelen esetekben, amikor Zaza az agyonlövés, vagy a sugárfertőzés veszélye nélkül molyolhatott legalább másfél órát bármelyik roncstelepen, a végén széles vigyorral előtolt egy újabbat. A motorjai hangosak voltak, büdösek és okádták a füstöt, cserébe viszont a nyers kőolajon kívül szinte bármit beléjük lehetett tankolni, továbbá a Pusztaságot még mindig jobb volt így járni, mint gyalog.

- A kocsmában zúgolódj, most viszont pofa be! – Santa le se vette a szemét a raktárról, noha mostanra jóformán semmi se látszott belőle – Eléggé besötétedett, Night: húzzál szaglászni!

- Érik ám, hogy prémiumot kérjek az extrák után! – Santa ugyan felkapott egy féltéglát, de már csak Night hűlt helyét találta el vele.

- Ez sose ment neked, Santa!

Esküdni mertem volna, hogy alig egy lépésnyire magam mellől hallottam Night rekedt nevetését, de odanézve még a sziluettjét se láttam. Lehet, hogy Santa sose lett volna első ligás dobó, de bandát verbuválni remekül tudott: Smartgun például kiváló lövész volt, Zaza meg képes volt bármilyen ócska szerkezetbe életet lehelni – a motorjaink bizonyítják. Night felderítőként olyan volt, mint valami szellem, egyéb képességeiről azonban csak Santa tudott…

Közben rákezdtek a kecskefejők is: átokverte éjszakai madarak, jellegzetes hangjuk ide-oda cikázott a levegőben, de belőlük jóformán semmi se látszott. És a lármázásukban egyedül Santa volt képes azonosítani azt a kicsit elütő hangot, Night jelét. Én mindeközben a falsaroknál foglaltam pozíciót, kábé ott, ahol Night is eltűnt a szemünk elől. Ahogy fél térdre ereszkedtem, a keményre száradt föld helyett valami puhára tenyereltem: ugyan semmit se láttam belőle, de a tapintása alapján olyan volt, mint egy bőrkabát. Night cucca… De miért hagyta itt?

Annyira ragaszkodott a kabátjához, hogy még egyszer se láttuk nélküle, szóval kapta is az ívet rendesen, hogy nem hord alatta semmit, meg hasonlók.

Három a tetőn, kettő a bejáratnál, kettő a túloldalon. És mindről ordít, hogy utálnak itt lenni… Nem úgy tűnik, minta bármi nehézség is befigyelhetne, de hát azért van a Pusztaság Istene, hogy legyen, aki időnként beleszarik a levesünkbe. Felpillantottam a kecskefejőkre, aztán jeleztem Santának.

- Ez a jel – szólalt meg egyszer csak Santa – Szóródni fiúk, terv szerint!

A romok sziluettje felé pillantottam: noha még a szkóppal se volt esélyem kiszúrni őt, tudtam, hogy Night valahol ott lapul és szemmel tartja a környéket, nehogy bármi meglepetés érjen bennünket… Éles fájdalom hasított hirtelen a hátamba; üvölteni akartam, de a tüdőm nem engedelmeskedett többé. Napvilágnál talán sötét karikákat is láttam volna táncolni a szemeim előtt…

Smartgun rápacsált: tényleg közel kell menni, ha késsel akarsz megölni valakit. Egyetlen nyikkanás nélkül csuklott össze, de még holtában is gondja volt rá, hogy a távcsövest ne csapja a földhöz. Kihúztam kést a bordái közül és sietve beletöröltem a vért a pólójába, közben körülnéztem. Zaza úgy ötven lépésre volt tőlünk és jól láthatóan semmit se vett észre az egészből, annyira lekötötte az, hogy az első vonalban hentelő Santa hátát fedezze. Nemigen akadt dolga, mivel technokraták elég gyengén bútorozott őrséget hagytak a raktárnál – akiknek bár volt pár puskájuk, a lőszerből a jelek szerint rég kifogytak –, talán még a Zöldfülű is lenyomta volna őket egymaga.

Smartgun tényleg sokat adott arra, hogy a kedvenc puskája jól karban legyen tartva. És a sufni-hangtompító is egész jól szuperált, amikor rövid célzás után tarkón küldtem Zazát. Ahogy a szkópon át figyeltem a vérmocskos ténykedését, egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy Santa életének a végére is pontot teszek, de aztán inkább csak csináltam Smartgun és Zaza munkáját és szép sorban leszedegettem a távcsövessel azokat, akiket Santa valamiért kifelejtett; megdöbbentő volt, sőt egyenesen hihetetlen, hogy mennyire a terv szerint alakult minden annak ellenére, hogy rajta kívül mindenki mást megöltem a bandából.

- Na és hogyan zavarjuk le?

Amikor rátaláltam, Santa épp Zaza hulláján ücsörgött és a bozótkését tisztogatta. Már viszonylag messziről észrevett, főleg mert hagytam neki.

- Pontosan mikor szúrtad ki, hogy valójában csak kétfős a bandád? – megborzongtam. Az éjszakai levegő kicsit csípős volt így, a cuccom nélkül.

- Azt, hogy valami nem smakkol, mindjárt az elején kiböktem, de akkor még betudtam annak, hogy frusztrálja a srácokat, hogy gerincre akarnak vágni téged, csak épp nem tudják, hogyan vezessék elő a dolgot. Viszont az a rengeteg elbambulás… Mert oké, hogy még a viszonylag leleményes Zaza szemei se csillogtak soha az intelligenciától, de az üres tekintettel semmibe révedés se az ő stílusa.

- Meg se kérded, ki küldött?

- Minek, Night? A köcsög Seftes Ikrek ketten együtt se olyan tökösek, hogy bevállalnának valakit a te súlycsoportodban, a Zsidó anyagilag érdekelt abban, hogy a lehető legtovább életben maradjak, a Hosszú Lizzy meg a legutóbb még a barátom volt… Legalább jó a pénz?

- Egy szart. Vagy szerinted mért hívják Testvériségnek?

- Akkor mégis mi vitt közéjük, a menő egyenruhák? – egyértelműen a csupaszságomra célzott.

- Amúgy hogy csináltad? És egyáltalán miért vagy meztelen, ha már itt tartunk?

- Kaméleonbőr – feleltem halvány mosollyal – Olyan színű vagyok, mint a környezetem… És ezért vagyok például tök fekete a kabátomban. A 202-es Menedék fejlesztése: sokat javítottak a túlélési esélyeimen… Bár messze nem annyit, mint az, hogy született telepata vagyok. lényegében akárkinek bele tudok mászni a fejébe, bár te magad is láthattad, hogy az eredmény messze nem tökéletes.

- Na és élve kellek nekik, vagy holtan? – meglepően könnyen túltette magát azon, hogy akármikor nyálcsorgató hülyét csinálhatnék belőle.

- Nem te érdekled őket, Klaus – gyakorlatilag sose szólítom a rendes nevén, csak ha valaminek külön nyomatékot akarok adni –, hanem Lizzy, meg a hálózata. A te neved majdnem a legvégén van egy olyan kurva hosszú listának, hogy szenilis vén hülye leszel, mire a felével végeznek. Én meg nem vagyok érdekelt a kinyiffantásodban, semmilyen szempontból.

- Na, ez érdekes…

- Mért volna az? A Testvériség fel akarja támasztani a régi világot és ne gondold, hogy ebben bárki, vagy bármi is az útjukat állhatja. Az olyanokra, mint te, semmi szüksége a világnak, viszont ha az utolsó is fűbe harapott közületek, többé a magamfajtákra se vár semmi: épp olyan feleslegesek leszünk, mint ti.

- Ez nagyon úgy hangzik, mintha máris lenne valamilyen túlélési terved, Night.

- Mondjuk, hogy van. Mondjuk, hogy játszom tovább a szemfüles téglát, te pedig maradsz a megvezetett balek. Mondjuk, hogy bár minden nappal egyre közelebb jutok ahhoz, hogy elkapjam a Hosszú Lizzy-t, mindeközben számtalan kisebb-nagyobb akadályt kell leküzdenem…

- És mi az én hasznom mindebből?

- Az életeden felül? Például egy tőled kicsalt infó alapján gondolhatom úgy, hogy a Seftes Ikrek, vagy a Zsidó kiiktatásával komoly fennakadásokat okozhatok Lizzy üzletmenetében, satöbbi. Legyél kreatív, Santa.

- Aha. Szóval csak elmocizunk a kibaszott naplementébe és éljük tovább az életünket?

- Azért a cuccot még szedjük fel, elvégre azért jöttünk…

- Cuccot? – Santa meglepetése őszintének tűnt – Hát nem csak átverés volt ez az egész balhé?

- Nem egészen. de van azért itt valami más is, ami többet ér neked akármilyen szajrénál.

- Mi?

- Az ajánlatom. Ami, ha úgy nézzük, az egyetlen esélyed, hogy élve távozz innét.

- Mért gondolod, hogy én ebbe belemegyek azok után, amiket ma műveltél? Kedveltem ezeket a srácokat…

- Személy szerint nekem se volt velük bajom.

Santa közben befejezte a bozótkés tisztogatását, ám ahogy eltenni készült, egy pár pillanatra megállt a keze és ábrándos tekintettel pillantott valahová a köldököm irányába, nyilván azon merengve, hogy melyik hüvely lenne alkalmasabb helye a pengének.

- Miért gondolod, hogy van választásod? – úgy döntöttem, nem veszem tudomásul, hogy gondolatban épp az imént belezett ki – Mondjuk, választásod éppen van: folytatódhat ez az egész úgy is, hogy bábozok veled, de mindenkinek sokkal jobb és egyszerűbb lenne, ha önként belemennél.

- Szóval vagy azt csinálom, amit egy nyeszlett, meztelen luvnya mond, vagy pedig azt, amit a nyeszlett, meztelen luvnya akar.

Elnevettem magam, elvégre eléggé képtelen helyzetben voltunk: ha Santának túlságosan is piszkálja a csőrét, hogy rondán hülyére vettem, akkor a motorokhoz már egyedül megy vissza, ráadásul a fegyvertisztogatást is kezdheti elölről. Ha viszont képes messzebbre is ellátni, mint ameddig a fajbunkója elér, én is megérek még pár napkeltét, plusz még a melóból is leeshet valami extra. Tehát már csak az a kérdés, hogy a büszkesége vagy a túlélési ösztöne az erősebb.

- Hidd el, hogy elég nagy különbség van a két lehetőség között.

- Tudod, Night – Santa nevetve csóválta a fejét és alaposan végigmért –, egyszerűen nem érem fel ésszel, hogy lehettek a Testvérek olyan hülyék, hogy megbízzanak benned, még ha az ő laborpatkányuk vagy is. Viszont azzal, hogy melót adtak neked, gyakorlatilag meg is tették az első lépést a régi világ feltámasztásához vezető útjukon!

Még akkor is ezen röhögött, amikor elföldeltük Zazát és Smartgun-t.